Your love never fails

Valahogy mindig hajlamos vagyok ezt elfelejteni. Unconditional love.
Ez az, ami egész végig elkísért utamon. Nem számít, mennyire voltam komisz kölyök, mennyire voltam jó, vagy rossz, anyám óvó keze és feltétlen szeretete mindig velem volt.
Mindig tudtam, hogy számíthatok rá, soha egy percre sem engedett kételkednem ebben. Akkor is szeret, ha épp haragszik rám.

Szeretném elmondani, hogy mennyire hálás vagyok ezért, hogy ez megadatott nekem. Tudom, hogy ez alapvetés kellene legyen minden gyerek/ember számára, és sajnos nem az. Ezért tudom, hogy én a kivételezettek egyike voltam és vagyok a mai napig is, mert anyám óvó szeme mindenhová elkísér. Mindegy, milyen messze vagyok, mit csinálok éppen, és az is mindegy, mikor beszéltem vele utoljára.

Tudom, hogy ha hívom, el tudom érni, mindig ott lesz nekem, és fontosabb leszek neki, mint amit éppen csinál. Ezért nem lehetek elég hálás.

Anya, jó, hogy vagy! S bár nincs anyák napja, sem születés vagy névnap mostanság, ezt mégis fontosnak tartottam leszögezni. Mert oly könnyen elfelejtjük, megszokjuk a jót, és azt hisszük, ez jár nekünk.

Szeretnék mindig emlékezni erre a szeretetre, és boldog vagyok, hogy magaménak tudhatom.

Reklámok

Ana névjegye

Always up for a laugh and trying new things. New experiences and fun are high on my agenda. I love to travel to foreign parts, just being alone, chill out. Life should be about the present not dwelling on the past or make to much plan about the future, 'cause things always change and anything could happen.
Kategória: Love
Címke: ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

3 hozzászólás a(z) Your love never fails bejegyzéshez

  1. Ildoben szerint:

  2. Anya szerint:

    Köszönöm szépen! Nagyon szeretlek. Anya

    • Anya szerint:

      Hogy én milyen hálás vagyok azért, hogy ilyen gyermekeim vannak, azt szavakkal nem tudom kifejezni. Boldogság van a házunk táján, vagy teljes boldogság még csak ezután várható!!!?

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s